Umbriát átjárja a hit, mindenfelé templomok, zarándokok, akik reményt keresve, vagy hálájukat kifejezendő látogatnak el a szent helyekre. A dombtetőkön kis települések zegzugos utcákkal, olajfaligetek ameddig a szem ellát. Ízek és illatok, köszönhetően a kiváló minőségű helyi prosciuttonak, olivaolajnak, szarvasgombának és érett sajtoknak.

Olaszország a rengeteg megtett kilométer ellenére egy hatalmas feltöltődés volt. Anya már hónapokkal az indulás előtt tervezte a látnivalókat, Apa pedig az útvonalat. Persze az utolsó pillanatban is változtattunk rajta, Dél-Olaszországba érve, bele szerettünk a helybe és meghosszabbítottuk az ott tartózkodásunkat. Nem hiába ez az ország az egyik leglátogatottabb világszerte, hisz tartományonként változatos tájak, más-más ételek és az eltérő életvitel teszi oly érdekessé és élvezhetővé a turisták számára. Egy biztos, nyáron nem szabad menni, mert a közlekedés, parkolás így is nehézkes. A tervezett utat két részletben tettük meg odafelé és visszafelé is, egyrészt a látnivalókat is így terveztük be, másrészt egy huzamban 1350 km lett volna az út, ami ugyan szinte végig autópálya, de fárasztó.

Az utazást nagymértékben drágítják a magas autópálya díjak és a drága üzemanyag Olaszországban. Kapus rendszer működik a sztrádákon, ami nem először fog ki rajtunk. Tavaly a rajta lévő mágnescsíkot sikerült tönkre tennem azzal, hogy a telefonok közé beraktam a bilétát és fizetéskor nem ismerte fel az automata. Idén is sikerült elkövetnünk egy bakit. Az automatákat nem a mai, magasabb autókra tervezték és túl alacsonyan van a nyílása ahova a pénzt beteszed és kiveszed. Úgyhogy az autóban ülve, az ablakon keresztül a fizetés lehetséges, csak nem veszélytelen 😀 Apa ugyanis addig kapálózott az ablakon keresztül a visszajáróért, míg nem rálépett a gázra és filmbe illő jelenethez hasonlóan az autó megindult előre…. az autó ajtó nyitva, Apa az ablakon félig kilógva. Még jó, hogy a sorompó már felment és nem törtük át, másrészt az autó volt annyira intelligens, hogy tartotta a sávot és nem ment neki az oldalsó szalagkorlátnak. Megtanultuk belőle, hogy minden egyes automatánál kiszállva kell fizetni.

Bologna után Firenze felé át kell verekednünk magunkat a hegyeken, amiből gyakorlatilag szinte semmit nem látsz, mert Bologna után bebújsz az alagútba és kisebb megszakítások után egyszer csak mint a vakond előbújsz Firenze előtt a sötétből. Nem számoltuk meg, de négy vagy öt 6-8 km-es alagúton kell keresztül haladni, valamint van egy viadukt is. Az alagutak egyébként felújítottak, világosak, de azért frászt kapsz, amikor egyszer csak kezd bedugulni a sor előtted és nem tudod hol a vége. Az alagutakat egyébként az olaszok nagyon szeretik, nem levágják a domboldalt és úgy építik meg az utat, hanem építenek egy alagutat, amin lehet, hogy mindössze egy 50 cm-es földréteg van.

Tíz óra autózás, mini pihenők után meg is érkeztünk Umbriába a bor és az olaj hazájába. A házak kettő típusa figyelhető meg, az egyik a dombtetőre, a templomok köré szorosan egymáshoz közel álló lakóépületek, a másik pedig a lentebb fekvő területeken elszórtan található agroturizmus jellegű rezidenciák. A mi szállásunk (Dimora la Quercia, Montefalco) ez utóbbiban volt. A tulajdonosok nagyon kedvesek voltak, de mint az olaszok általában, idegennyelvet elvétve beszélnek. Úgyhogy némi olasz tudás azért jól jön. Épp ezért határoztam el tavaly, hogy én többet nem szívok miattuk, úgyhogy megtanulok olaszul, aminek azért idén már némi hasznát is vettem.

  

A ház és a hozzátartozó kert is szuper volt és tágas, de idén talán mi lehettünk az első vendégek, mert szellőztetés nem nagyon volt előttünk. Az olaszokra egyre inkább jellemző a környezettudatosság, úgyhogy a szemetet szigorúan szelektíven gyűjtik, a kávékapszula is komposztálható, ami nálunk még annyira új dolog, hogy a Cápák közöttben azt hitte valaki, ezzel fedezte fel a spanyol viaszt. (Amúgy ha kicsit körülnéz az ember külföldön – keleten vagy akár délen is, rájön, hogy mi magyarok kezdünk a világtól úgy lemaradni…) Úgyhogy néha törtük a fejünket, mit hova dobjunk ki.

Az utazás első része, Umbria inkább a vallási helyszínekről, zarándoklatról szólt, a második rész, Puglia viszont az igazi Dél-Olasz „Dolce vita”.

Az első állomásunk másnap Roccaporena volt, ahol Szent Rita szülőhelye és életének fontosabb állomásai találhatóak. Odafelé a távolban a hegytetőkön a már megszokott települések látványa fogadott minket. Az egyik elágazásnál a GPS jobbra fordított minket, miközben mindenki ment tovább nyílegyenesen- Egyszer csak egy hegytetőn lévő településen találtuk magunkat, ahol a helyi idősek tekintetét elkaptuk és olyan furán néztek ránk. A szemükből azt lehetett látni, hogy „ezek vajon hova mennek?”. Aztán egyszer csak Anya feltette a kérdést, hogy a buszok itt hogy mennek fel? Akkor kapkodva kerestem a telefont, hogy megnézzem, jó helyen vagyunk-e? Majd rádöbbentem, hogy Úristen, mi a hegyeken keresztül akarunk átvágni, mikor az út amúgy a völgyben, a folyó mellett menne. Akkor kezdődött a „Fordulj vissza”, „Nem fordulok”, „De fordulj vissza”, „De már nem tudok”…azért a végén valami lehetetlen helyen csak visszafordultunk. Utána rájöttünk, hogy mindig egy buszt kell követni, akkor baj nem lehet.

 

 

Roccaporena egy hegyekkel körülvett kis település, ahova az ember csak úgy nem téved oda, mivel csak egy kis mellékút vezet rajta keresztül. (Buszoknak és autóknak is külön-külön volt ingyenes parkoló.) Ami elsőre feltűnő lehet, a rengeteg vörösrózsa, amit a bódékban árusítanak. Hogy ennek mi az oka, az hamarosan kiderül. Mivel a felhőkből ítélve egyre inkább esőre számíthattunk, ezért gyorsan elindultunk még fel a 827 méter magas hegyre, a sziklához, ahova Szent Rita is járt imádkozni (és ahol a sziklában a térde és könyöke lenyomatát vélik felfedezni). A hegyre felfelé zarándok csoportok énekelve, imádkozva haladnak az egyes stációk mentén. Jól kiépített gyalogúton lehet haladni egyre magasabbra és magasabbra, miközben a beton perembe idézeteket, gondolatokat és a hívők köszöneteit vésté. Mint gyakorlott túrázó, azt hittem, hogy nem lesz gond a feljutás (120 méterrel emelkedik a település fölé). Be kell valljam, Anya sokkal jobban bírta, még én aggódtam, hogy nehogy baja legyen, miközben ő annyira vágyott arra, hogy egyszer eljusson ide, hogy semmi nem állíthatta meg. Fent a szikla köré építettek egy fedett, kápolnaszerű építményt, ahova a hívők a lent megvásárolt vörösrózsákat tűzködik, a kis emlékkönyvbe pedig beírják a kívánságaikat és hála üzeneteiket. Az 1979 -es földrengés megrongálta,  de 2 év múlva újjáépítették. Az egyik sziklából pedig egy kis forrás ered, ahol mindenki megtölti a palackját. A kilátás egyébként nagyon szép a településre, már ezért érdemes ide felkapaszkodni. Lefelé már sokkal rövidebbnek tűnik az út.

   

  

A település központjában az 1948-ban épült roccaporenai szentély, templom található, előtte pedig Rita szobra fogadja a zarándokokat. A templomban az ide érkező zarándokcsoportok is miséznek, így előfordulhat, hogy csak éppen egy pillanatra tudunk belesni. A templom mögött található egy kisebb kápolna, mely már a 12-13. században is állt. Itt tartották Rita esküvőjét is. Szinte majdnem vele szemben található az a két szintes ház, ahol Rita szülei szerény körülmények között éltek és ahol született (ingyen megtekinthető belülről is). A ház mögött vezet egy ösvény a Csodák kertjébe.

 

A vörös rózsa legendája szerint Szent Rita mikor már nagyon gyenge volt, az unokatestvérért arra kérte, hogy hozzon rózsát neki a régi otthonából. Unokatestvére ezt lehetetlen küldetésnek tartotta, mivel épp január volt, de Rita kedvéért elment a házhoz és csodák csodájára talált egy szál virágzó rózsát. Az úgy nevezett Csodák kertjébe – ahol elvileg 1447-ben az a bizonyos illatos rózsa virágzott tél idején – egy kis séta után érünk el (itt egyébként már nincs meg . A beteg, ágyban fekvő Szent Rita és unokatestvére bronzszobrát láthatjuk, ahova szintén kéréseiket és háláikat tartalmazó üzeneteket helyezik el a hívők. A visszafelé vezető úton azt a házat is megtekinthetjük, ahol Rita élt az esküvőt követően, ezt az épületet azonban egy kis kápolnává alakították át.

  

A parkolóhoz visszafelé találunk még egy fontos állomását a szent életének, ez a „Lazaret”. Bemenni ugyan nem lehetett, de egykoron ez volt az a hely, ahova Rita segíteni járt a betegeknek, az Umbriát sújtó pestisjárvány idején fontos szerepe volt. Az épület egykoron jóval kiterjedetebb volt, mára csak egy része maradt meg.

A parkolóból is látható már az a sziklában lévő bemélyedés, amelyben egy kereszt, a hit szimbóluma található. Ez a hely az „Arany barlang”, ami nevét arról kapta, hogy a lemenő nap aranysárgán világítja meg a mélyedést. Ezt nem tapasztaltuk meg, mivel esett az eső, napnak nyoma sem volt. Egyébként a legenda szerint Porrina nimfának adott otthont a barlang, akiről a települést is elnevezték.

A következő állomás Cascia volt, mely mellett már elhaladtunk Roccaporena felé és ahol a körforgalomban már Szent Rita szobra fogadott minket. A városban több kisebb-nagyobb parkoló is van, hisz ez is egy fontos zarándokhely. (Jó térképet lehet szerezni mindkét teleülésről Roccaporenában az információs irodában). A település közlekedésében érdekesség (később rájöttünk, hogy ez errefelé amúgy nem szokatlan), hogy mozgólépcsőn lehet feljutni az egyes utcák között egészen a templomig. A térkép számos látnivalót tartalmaz, de mi kifejezetten a templom és a kolostor miatt jöttünk és idő szűkében nem tudtuk a kisvárost bejárni.

   

 

Rita nagy vágya volt már fiatalon, hogy kolostorba vonuljon, melyre férje halála után lehetősége nyílt, de többször is elutasították özvegysége miatt a casciai kolostorból, míg végül 1407-ben felvételt nyert. A kolostort könnyen megtaláljuk, a templom magas tornyai irányt mutatnak. A kolostor már a 12-13. században létezett, a jelenlegi templomot viszont csak 1937 és 1947. között építették, ahol a mai napig őrzik Szent Rita mumifikálódott testét. Nem temették ugyanis el, csak koporsóba helyezték, mely egy tűzvész során porrá égett, de a test sértetlen maradt. A koporsója körül is természetesen vörös rózsák vannak, melyek a hívők tiszteletből helyeznek el a koporsó előtti rácsnál. Ezeket a rózsákat időnként összeszedik, megszentelik és a rózsafejeket kiskosárban kirakják a hívőknek, melyből lehet hazavinni. A bazilikának az altemplomába jobb oldalról lehet bejutni, ahol a Boldog Simone Fidati ereklyéit őrzik. A kolostorba ingyen be lehetett menni, egy hölgy tartott épp olaszul idegenvezetést, így nem nagyon tudtunk beljebb férkőzni, csak az udvarra, ahol az a szőlőtőke található, amely már elhalt amikor Rita elkezdte öntözni és azóta is hajt és terem. A rózsák mellett a méhek is Szent Rita szimbóluma. A kolostor falában apró lyukak találhatóak, ahova a fehér méhek befészkelték magukat, Rita halála után ezek a méhek szürkévé változtak. Már 600 éve ott élnek a méh családok a kolostor falában, Szent Rita napján, minden évben május 22-én térnek vissza fészkükbe és jövő évig ott is maradnak.

 

Egy érdekesség, hogy sok menyasszony érkezik Casciába a kolostorba menyasszonyi ruháért. Akik nem engedhetik meg maguknak a drága ruhát a nagy napra, ők előszeretettel válogatnak a több száz darabos kollekcióból. A ruhákat a kolostor adományként kapja és úgy is adja tovább a menyasszonyoknak. Sokan hálából hagyják itt a ruhát az esküvő után, melyet az egyik apácának – aki korábban varrónő volt – köszönhetően a menyasszonyra szabják.

A templomtól visszafelé a korzón megkóstoltuk a porchettát paniniben, ami nem más mint a fűszeres sült császárhús zsemlében. A tipikus helyi kisboltban, a bottegában egyébként a sonka, szarvasgomba és a különféle sajtok illata terjeng. A szarvasgomba (tartufo) illata rendkívül erős, úgyhogy valaki vagy szereti vagy már a bolt ajtajában sarkon fordul. Ez a vidék, illetve különösen a közelben fekvő Norcia városának környéke a fekete szarvasgombáról ismert, minden évben ünnepet is szerveznek ennek örömére. Egyébként Spoletotól nem messze található Scheggino település, ahol még többet meg lehet tudni az ún. „fekete gyémántról”, valamint az azzal foglalkozó Urbani család történetébe lehet bepillantást nyerni a múzeum keretein belül (Museo del Tartufo „Paolo Urbani”). Másik híres termék a helyi prosciutto crudo (nyers, érlelt sonka), továbbá a pecorino sajt.

 

Mi még erre a napra beterveztük egyébként Spoletot, de annyira elment az idő Roccaporenában, hogy már nem volt energiánk hozzá, ráadásul az előző napi hosszú út is soknak bizonyult.

Másnap elsőként Gubbio felé vettük az irányt, ahol a Don Matteo c. film első 8 évada itt játszódik ebben a középkori hangulatú kisvárosban. A település szépsége ellenére, valószínűleg soha nem lesz annyira felkapott, ha nincs a film, amiben Terence Hill játszotta a főszerepet. Egyébként nincs egy térkép, sem táblák, amik utalnának arra, hogy melyek voltak a filmben is szereplő helyszínek. Az információs irodában mutatták meg a térképen, hogy melyik volt az a kis templom (Chiesa di San Giovanni Battista – Piazza San Giovanni), ahol a filmbéli Don Matteo töltötte a napjait, de a csendőrség épületét például meg sem találtuk. Egyedül a kávézó (Piazza Granden il Caffe di Don Matteo), ahol néha Don Matteo üldögélt, reklámozta magát a filmszereplővel. (Egyébként Gubbio oldalán az olvasható, hogy van egy ingyenes kiadvány, amiben bemutatják a helyszíneket: Gubbio – the places of Don Matteo)

  

  

A településen az épületeken mindenhol színes zászlók lógtak, ugyanis pár nappal korábban rendezték meg a Festa di Cerit, vagyis a Gyertyák Ünnepét. Ilyenkor van a város védőszentjének, egykori püspökének Szent Ubaldonak az ünnepe, akinek a halálára emlékeznek ezen a napon. Gubbio városa felett a hegyen található a Szent Ubaldo Bazilika, ahol egy üvegkoporsóban a szent testét elhelyezték. Az ünnep alkalmával a helyi férfiak csapatokba verődve hatalmas, több méteres fából készült gyertyákkal végig futják a város utcáit, majd pedig felfutnak vele a hegy tetejére. Ezek a gyertyák meglehetősen nagy súllyal bírnak, 12-16 férfire van szükség a mozgatásához, akiket úgy neveznek, ceraiolók (egyébként az ünnepséget követő 2 hétvégén elvileg a fiatalabb ceraiolók számára gyakorlást rendeznek, de az már nem ekkora ünnepség keretében zajlik).

Parcheggio Piazza 40 Martiri téren parkoltunk. Gubbio info pointban szereztünk térképet. Körbe lehet menni a városban kisvonattal is (Gubbio Express).

  

  

Itt a településen nem mozgólépcsőkkel, hanem liftekkel hidalták át a szint különbségeket. Kettő-kettő lifttel lehet oda-vissza közlekedni, a térkép is jelzi kis ikonokkal, az első a Via Baldassiniről visz fel a Piazza Grandera, a másik pedig onnét tovább a Cattedrale dei Santi Mariano e Giacomohoz. A Palazzo dei Consoliban a városi múzeum, archeológiai múzeum kapott helyet. Mi a múzeumokba nem mentünk be, csak a város egy részét jártuk be. Egyébként a Palazzo dei Consoli oldalán virtuálisan körbe lehet járni a múzeumot, így előtte lehet mérlegelni, hogy valaki szeretne-e bemenni vagy sem. A lift második megállója a katedrálishoz visz fel, ami épp felújítás alatt volt akkor. Van itt még néhány múzeum, illetve innét lehet felmenni a panoráma pontig, valamint a felvonó kiindulási pontjáig, ami a hegy tetejére a Szent Ubaldo templomig visz fel. A felvonó az 1960-as években készült el, azóta nem is modernizálták, úgyhogy csak erősebb idegzetűeknek ajánlott. 6 perc alatt kb. 270 m szintkülönbséget küzd le míg felére az Ingino-hegyre. Megfigyelendő, hogy a régi házakon kettő kapunyílás volt, csak az egyik be van falazva, ez a halottak kapuja, mert úgy tartották, hogy a halottakat nem lehet ugyanazon a kapun kivinni, amin az élők is járnak-kelnek, különben visszajönnek a túlvilágról. Gubbióban is el lehet tölteni jó néhány órát, ha be akarja valaki barangolni utcáról utcára a festői kis települést a domboldalban.

 

Gubbióból az UNESCO világörökségi helyszínre, Assisibe folytattuk utunkat. Assisi az utazási irodák kihagyhatatlan helyszíne itt Umbriában. A Szent Ferenc Bazilikát már messziről lehet látni a magasban a város északnyugati részén. A Piazza Unitá dell’Italia tér alatt található egy parkolóház, ahonnét már viszonylag könnyen meg lehet közelíteni a bazilikát, elég csak a rengeteg apácát követni, ők utat mutatnak. Ezen a településen született Szent Ferenc, aki a ferences rend alapítója. Fura módon valaha ez a hely a nyilvános kivégzések helyszíne volt, majd később Ferenc ezt a helyet választotta nyughelyéül, ahol halála után 2 évvel elkezdték építeni a templomot. A Szent Ferenc kapun át léptünk be az óvárosba, ahol egy rövid sétával lehet feljutni az árkádokkal tarkított térre, melynek a végében áll a bazilika. A főhajóból lépcsőn jutunk le a kriptába, ahol Szent Ferenc sírja található (fotózni nem lehetséges bent, aki mégis megpróbálja, az őrök rászólnak). A templom felső részében Giotto freskói kaptak helyet, melyek Szent Ferenc életét mutatják be.

  

  

A bazilikához vezető sétálóutcáról nem maradhattak el a szuvenírek és az édesszájú zarándokdoknak is kedveznek, a híres dél-olaszországi sütik, a cannolik mindenféle ízben megtalálhatók itt az ország középső részén is. Mi sem tudtunk neki ellenállni, bármennyire is soknak találtuk érte az árat, igaz olyan tömény krém, hogy sokat nem is lehetne enni belőle. Becsomagoltattunk magunknak egy darabot, hogy majd a szálláson felosztjuk magunk között.

 

Miközben mi a templomot csodáltuk meg belülről és a cannolik között válogattunk, Apát elküldtük kisvonatozni, legalább ő nézze meg a várost, ha már nekünk úgysem fog bele férni az időnkbe. Nos, a kisvonatozásból összesen csak egy megálló lett, mivel a sofőrnek épp szieszta ideje következett, úgyhogy kirakta Apát a központban, hogy majd egy óra múlva jön és folytatják a városnézést.

Aki szeretne kicsit túrázni, annak ajánlott a bazilikától indulva bejárni azt az erdőt (Bosco di San Francesco), ahol Szent Ferenc egykor sétált, elmélkedett (van belépődíj, 6 Euro). Több mint 3 km hosszú az ösvény, ahol az olajfák között lehet barangolni, megtekinteni többek között a Szentkereszt bencés kolostort. Megszámlálhatatlan templom található Assisiben, amihez talán több nap is kellene, hogy mindet bejárjuk. Amit még érdemes megemlíteni és megtekinteni, Szent Ferenc életéhez kötödő Chiesa Nuova, ahol egykor Szent Ferenc szülőháza állt. Van ezenkívül egy másik templom, mely napjainkban egyre látogatottabbá vált Carlo Acutis miatt. Ő ugyanis az a fiatal fiú – aki ideje korán, 15 évesen meghalt leukémiában – aki informatikusnak tanult és az eucharisztikus csodákat, Mária jelenéseket egy honlapon összegyűjtötte, kategorizálta és akinek a nevéhez több csoda is köthető. Mélyen vallásos volt, holott a családja nem. 2020-ban boldoggá avatták és várhatóan 2024-ben szentté avatják, számítógépes tudását a katolikus hit terjesztésére használta, és így az internet védőszentjeként is emlegetik. Az üvegfalú koporsója előtt sokan mondtak egy-egy imát. Érdekessége, hogy nem fekete ruhában látható, hanem sportos öltözékben, mint amilyen a fiatalok mindennapi viselete.

  

Assisivel szinte majdnem egybeér Maria degli Angeli települése, ahol a híres Angyalos Boldogasszony bazilika található. Egy csendes kis településrésznek tűnik elsőre, ahol a tér végében magasodik a 16.században épült templom. (Épp felújítás alatt volt.) Egyedülálló mivolta abban rejlik, hogy amint belépünk megpillantunk egy kis kápolnát, úgyis szokták nevezni, hogy templom a templomban. Közel 120 évig építették, ugyanis a finaszírozása adományok révén történt. Ahogy a templom körül sétálunk, a járdán, a téglákba az adományozó családok neve van bele vésve. Assisi Szent Ferenc ezen a helyen halt meg 1226-ban (Cappella del Transito). Porcinkula = kis darab föld, Rózsakert: tövis nélküli rózsák. Egy legenda szerint a 4. században emelték a kápolnát Izraelben.

    

  

Spello egy tipikus középkori város Umbriában, népszerűségét az Infiorate di Spello ünnepnek köszönheti. Minden évben az Úrnapi körmenetet megelőző éjszaka több mint 1000-en dolgoznak azon, hogy másnapra virágszőnyeggel borítsák be a kisváros utcáit. A hagyomány még a 18. századra nyúlik vissza. Különlegessége, hogy vadontermő virágokból készülnek az alkotások, illetve leveleket és szárított virágokat lehet még felhasználni.

   

A kis zegzugos utcákban a lakosok az ünneptől függetlenül minél szebben próbálják virágokkal romantikussá varázsolni a portájukat. Ez egy kicsit verseny is, a falakon kis táblák tanuskodnak arról, ki mikor nyert a virágaival. Az egyik erkélyen épp kint volt a tulajdonos néni, akitől az egyik iskolás csoport meg is kérdezte, mitől ilyen szépek a virágai? A néni erre csak annyit válaszolt: aqua, vagyis víz és valószínűleg sok törődés.

 

 

 

Igazi olasz feeling ahogy a nénik beszélgetnek a lakásuk elé kiülve, a háttérben pedig a háromkerekű kis piaggio. Itt közlekedni mással nem is lehet, annyira szűkek az utcák, a kő pedig még csúszós is. A bevásárló szatyrokkal lehet felcipekedni a parkolótól a lakásajtóig. A hosszú élet titka valahol itt rejlik ezekben a kisfalvakban, ahol senki nem ideges, nem siet, hanem „dolce vita” van.

 

 

Következő napunkat Loretóban kezdtük, ami majdnem 150 km-re volt a szállásunktól, az Adriai-tenger partjától nem messze egy dombtetőn. Hegyeken, völgyeken és rengeteg alagúton át lehet Foligno érintésével az tengerpartot, illetve onnét Loretot megközelíteni. Utunk során már a sokadik templomot kerestük fel, de mindegyiknek megvolt a maga sajátossága, varázsa. Ez a szent hely arról nevezetes, hogy egy ház található a templom belsejében, mégpedig Szűz Mária Názáreti Háza. 1219-ben Szent Ferenc még látogatást tett a Szentföldön, ahol a Názárati Házat is felkereste, de a 14.század elején már csak romokat találtak a helyén. A legenda szerint angyalok a szárnyukon menekítették Olaszországba az épületet, mely így Loretoba került. (A Názáreti Házban nem lehetett fotózni.) A ház belsejében egy fekete, arannyal és elefántcsonttal ékesített Madonna-szobor látható. A látogatók szemében könnyek csillannak meg, miközben a szűk helyiségben pár percet elidőzve imádkoznak. A loretói litánia, egy a Szűz Máriát köszöntő és könyörgést kifejező ima, mely feljegyzések szerint 1575-ben hangzott el először a bazilika falai között.

  

A templom előtti teret egy barokk stílusú 17.század eleji szökőkút díszíti, vörös veronai és fehér carrarai márványból. A szökőkút alatt egy alagútrendszer van, melyen keresztül a vízellátását biztosítják. Az arrajárók figyelmét inkább a graffiti művész alkotásai keltették fel. Vallási témákat jelenít meg, Michelangelo Utolsó ítélet c. falfreskójának egy részlete is megelevenedik a téren. A templomon kívül az útleírások számos látnivalót említenek a környéken, mint például egy mozgó betlehemet, pápai múzeumot.

 

 

A kilátás a parkolótól lélegzetelállító, jó időben bizonyára a tengerig is el lehetne látni, de így kissé párásan is gyönyörű a táj. Természetesen az utcák itt is meredekek, domboldalra épült a kisváros. Régen a környező dombokat babér borította, a település neve is ennek a növénynek a latin nevéből ered. A parkolóból kifelé jövet látni egy repülőt, mely a repüléstörténeti műtárgyakat bemutató múzeumot (Museo Storico Aeronautico) reklámozta, de határozatlan ideig ez is zárva van. Figyelemre méltó még az út mellett a domboldalban egy emlékhely, egy háborús temető, ahol 1081 lengyel katona nyugszik. 1944-ben hozták létre, hogy az adriai fronton, az anconai és loretói csatákban elhunytaknak állítsanak emléket.

  

Mi Spoletot leginkább Gubbióhoz hasonlóan a Don Matteo című filmből ismerjük. Ugyanakkor sokkal nagyobb jelentőséggel bíró település, hisz egykoron a longobárd hercegség fővárosa volt, illetve püspöki székhely. Messziről már látszik a magaslatra épült település, amit nem meglepő módon mozgólépcsővel/lifttel lehet megközelíteni. Több irányból is feljuthatunk a központba, mi azt az infót kaptuk a házigazdánktól, hogy a Ponzianina parkolóban tegyük le az autót és onnan a Scala Mobili Ponzianina-val a legkényelmesebb eljutni a város legmagasabb pontjára. (Egyébként 3 nagy parkoló van, és mindegyikből vagy mozgólépcső vagy lift visz fel a központba, viszont a Ponzianinából indulva lehet csak egyenesen az erődig (Rocca Albornoziana) feljutni.) Mi mozgőlépcsőzés közben már teljesen elszédültünk. Amikor már azt hiszed, hogy nincs újabb szakasza felfelé a liftnek, akkor egyszer csak meglátod, hogy van egy és még egy…mi összesen – ha kissé szédülten – jól számoltam, akkor kilenc szakaszig jutottunk és még kettő lett volna talán – vagy még egy ráadás a legtetejéig. Aki a végállomásig megy, megtekintheti a középkori erődöt a domb tetején. Az erődbe belépőjegy van, ami 7,5 €, de a kertje ingyen látogatható.

A város felett a mozgólépcsőzés közben feltűnik egy nagyméretű olivabogyó szobor. Olaszország legjelentősebb és nálunk is ismert olivaolaj gyártó cég, a Monini székhelye a város. (A Moniniél úgy tudom nincs üzemlátogatásra lehetőség, de a www.stradaoliodopumbria.it oldalon lehet olyan olajpréselő üzemeket találni, melyek fogadnak látogatókat.)

  

Templomokból itt sincs hiány. A Santa Maria Assunta névre keresztelt dóm és a hozzávezető lépcsősor Don Matteo c. filmből lehet ismert. Képzeljük el egy pillanatra, amint az atya reverendája lobog a szélben a kerékpárján, miközben Cecchini főtörzsőrmester segítségére siet megfejteni egy újabb esetet. A dóm mégis leginkább azzal vált ismertté, hogy itt őrizték II. János Pál Pápa néhány csepp vérét tartalmazó ereklyét, amelyet 2020-ban sajnos elloptak. Don Matteo viszont nem itt szolgált, hanem a Szent Eufémiában, ami néhány száz méterrel arrébb található (Ez utóbbiba belépőjegyet kell venni, 9€, de több mindent magában foglal, pl.: egyházmegyei múzeum látogatását, harangtoronyba fel lehet menni, a dóm látogatása ingyenes.)

  

Ha élelmesek vagyunk, akkor egy kis tipikus olasz kocsmát (Osteria al Bacco) is felfedezhetünk a környéken, ahol a film főszereplőivel készült fotókat lehet az ablakában megtekinteni. Az olaszoknak is van egy kilenc lyukú hídjuk, mely 80 m magas és 230 méter hosszú és feltehetően egy római kori vízvezeték maradványaira épült, ma pedig a város jelképe. Évek óta zárva van, nem lehet átsétálni rajta, még a 2016-os földrengések alkalmával rongálódott meg és azóta sem állították helyre. Hol kerékpározna most Don Matteo? Az atya ugyanis többek között ezen a hídon szokott kerékpárjával közlekedni. A város másik jelképe a La Fontana del Mascherone, egy szökőkút, ami egy emberi maszkot formáz rajta babérkoszorúval. Olaszország szerte látni hasonló kőfaragványokat, melyeket mitikus alakok, színházi maszkok ihlettek.

   

 

Másnap elhagytuk Umbriát, hogy Puglia felé vegyük az irányt és további csodálatos helyeket keressünk fel. Folyt.köv. (Dolce vita Pugliában)

 

Útvonal:

1.nap: Siófok – Tornyiszentmiklós – Ljubljana – Goricia – Mestre – Bologna – Firenze – Perugia – Deruta – Bastardo – Casa Naticchia

(Szlovéniában rögtön a képzeletbeli határ után lehet venni a MOL kúton autópálya „matricát”, van 7 napos 16 €-ért és havi 32 €-ért.)

2.nap: Casa Naticchia – Bruna – Eggi – Ceretto di Spoleto – Cascia – Roccaporena – Cascia – Ceretto di Spoleto – Foligno – Casa Naticchia

3.nap: Casa Naticchia – Deruta – Perugia – Gubbio – Assisi – Santa Maria degli Angelli – Spello – Bevagna – Casa Naticchia

4.nap: Casa Naticchia – Foligno – Porto Civitanova – Loreto – Porto Civitanova – Foligno – Spoleto – Casa Naticchia

5.nap: Casa Naticchia – Foligno – Porto Civitanova – Pescara – Termoli – Foggia – Manfredonia – Mattinata – Manfredonia – San Giovanni Rotondo – Manfredonia – Mattinata