Hegyvidéki utakon felkapaszkodtunk Monte Sant’Angeloba, egy kis faluba, ahol Szent Mihály arkangyal többször is megjelent. Leereszkedve a hegyről az Adriai-tenger partjának településein még magunkban szívtuk a friss tengeri levegőt és élveztük a pillanatot. A dél-olasz életérzéshez a helyi ételek is hozzátartoznak, mi sem maradtunk éhesek.

Útba ejtettük hazafelé a Pó folyó delta torkolatának vidékét, mely gazdag élővilágával, természeti értékeivel tűnik ki a többi régió közül. Csatornák, lagúnák szelik át a vidéket, amely gázlómadarak kedvelt lakhelye. Emellett fontos rizstermő vidék és kiváló adottságokkal rendelkezik osztriga tenyésztésére is.

 

 

 

Reggel elindultunk azon az autóúton, amit én már napok óta félve nézegetek, hogy ott tulajdonképpen vezet-e út felfelé és ha igen, elfér-e két autó is, vagy csak egy fél? A térképen gyakorlatilag úgy nézett ki az út, mintha odafirkáltak volna valamit, viszont a hegyen található egy nem is oly kicsi település – 14 ezer lakosú – Monte Sant’Angelo, ahova Anya nagy vágya volt eljutni. Ha pedig Anya kéri, akkor Apa teljesíti is. Az út izgalmas, annyira nem keskeny, de azért ne jöjjön lehetőleg busz szembe….amikor pedig meglátod, hogy tegnapelőtt-előtt még ott lent sétálgattál Manfredoniában, ami most egy pötty onnan fentről nézve, akkor azért egy visítás kicsúszna a szádon.

 

Felértünk a bájos kis faluba, ott már csak egy dologtól rettegtem, hogy el ne tévedjünk, mert itt aztán az életben meg nem fordulunk. Úgyhogy én folyton ezt mondogattam, „ne menj tovább, ne menj feljebb, jó lesz már itt.” (Van egy nagyobb parkoló a szentélytől és a vártól nem messze, de mi a Via Belvedere-n tettük le az autót) A Via Belvederén sétáltunk végig a bazilikáig, az utca nevében is benne van, hogy szép látvány és valóban innen jól kivehetőek a tengerparti települések. Az utcát pékségek, kis delicatesek szegélyezik, ahol cacciacavallo sajtot, szalámikat, prosciuttot és péktermékeket lehet beszerezni. Hatalmasabbnál hatalmasabb kenyerek és itt is beszerezhető a Pugliában népszerű tarallini, a kis kerek kekszek.

  

A bazilikánál már csoportok nyomultak befelé, a legtöbb pugliai zarándokút ugyanis tartalmazza ennek a helynek a látogatását is. Szent Mihály a hét arkangyal egyike, aki ezen a helyen háromszor megjelent, legutolsó alkalommal 1656-ban a nagy pestisjárvány idején. A templom bejáratától lefelé sok lépcső vezet le a mészkőbe vájt barlangtemplom bejáratához. Itt csak sodródtunk a tömeggel, próbáltunk nem elesni. A helyet maga Szent Mihály áldott meg. 1987-ben II. János Pál pápa is járt itt.

   

 

A Chiosco Ferrarelle Bar & Gelateria-ban visszafelé még ittunk egy olasz capuccinot. Bár nem gondoltam, hogy valóban van különbség az olasz és a világ capuccinoi között, de van! Tényleg sokkal finomabb, és valószínű, hogy némileg más eljárással és jó minőségű alapanyagokból készül. Egyébként az egyik dolog ami megkülönbözteti Olaszországot más országtól az, hogy tényleg friss és jó minőségű alapanyagokat lehet venni szinte bárhol. A szupermarketben a gyümölcs részlegen tényleg gyümölcs illat van, a sajt nem 1 hét alatt érlelt, a zöldség nem vegyszer ízű és az őszibaracknak őszibarack íze volt, nem egyiptomi a paprika sem.

 

A Junno-negyed (Rione Junno) a város történelmi központja, a fehérre meszelt sorházai még a régi élet emlékeit őrzik, de itt fent a hegyen egyébként is olyan mintha megállt volna az idő. Ha én itt élnék, biztos évente csak párszor mennék le azon a kacskaringós úton. Itt nincs olyan, hogy elfelejtettem valamit megvenni a szupermarketben lent a faluban…akkor főzöl anélkül inkább. Egyébként a turista buszok sofőrjeit sem irigylem az útért, de meglehetősen sok buszt láttam a hegyoldalban még az előző napokban lentről. Visszafelé pedig jött a vita, hogy merre lefelé? Ugyanis volt két opció és persze még egy templom, amit ha már itt járunk meg is nézhetnénk. Az egyetlen gond csak az volt, hogy hiába mondtam, hogy ki van írva: lezárva, nekem senki nem akarja elhinni. Amikor aztán kiderült, hogy tényleg zárva, akkor pedig jön a hogyan forduljunk meg az egysávos úton? A lényeg, hogy végül a nyílegyenesen lefelé vezető útra rátértünk, ami persze olyan kacskaringós volt, hogy végig fotóztam és sóhajtoztam, mert ugye már itt biztos volt, hogy valahogy leérünk, vagy így, vagy úgy. (mégis 14 ezren laknak itt fent. 800 m magasan. A föld feletti rész a 13. században épült, mellette egy templom található. A nyolcszögletű harangtorony Anjou I. Károly parancsára épült.

  

Kezdtem éhes lenni már megint, de így is a töredékét sikerült csak a pugliai specialitásoknak végig kóstolni, úgyhogy egy gasztrotúra még vár rám újból. Manfredoniában a kikötő környékén lehorgonyoztunk az autóval, miközben az időjárás kezdett egyre cudarabb lenni. Mily meglepő, senki nem strandolt.

 

A tengerparti sétányon van egy halbolt, a Pescheria Martellomare, ahol akváriumban úszkálnak a halak, illetve friss kagyló, osztriga is kapható, illetve aki készen szeretne valamilyen haléltelt, azt is tud választani a pultból. Bár Apa megkóstolta volna az osztrigát, Anya figyelmeztette, hogy másnap ha rosszul lesz is neki kell hazavezetnie, úgyhogy gondolja meg mégegyszer. Így történt, hogy csak a halszagot szívtuk magunkba és tovább álltunk. Pár lépéssel arrébb honfitársaink ugráltak fel és le egy turistabuszról szuvenírrel és megpakolt szatyrokkal.

  

A kikötővel szemben a vaskos falak a Anjou és az Aragón család idejében épült erőd falai, bent ma a nemzeti archeológiai múzeum gyűjteményét lehet belépő ellenében megnézni. Mi nem mentünk be, látszólag nyitva sem volt.

Inkább keresni próbáltunk egy halas éttermet, büfét. Így tértünk be a Frontemare étterembe, ahol a belépésünk kissé zajosra sikerült, ugyanis a falon sorakozó pezsgők és borok közül egy a falon szét durrant és szanaszét repültek, a prosecco illatú valami pedig a falon és padlón végig folyt. Az ijedtség után a következő mozzanat az volt, hogy a pincér megkérdezte, hogy nyers vagy főtt ételt szeretnénk? Gondoltam, ha már fizetünk érte, legalább főzzék már meg. A pulton egyébként a halak jégen várták, hogy a tányérunkra kerüljenek, illetve a kagylók vízben úszkálva. Az ételek finomak voltak, az ára is megvolt, de azért az a spagetti nekem már nagyon al dente, fogkemény volt.

  

Manfredoniában a Centro Commerciale Gargano-ba még beugrottunk, 5€-ért a Manganaro ruházati boltban nagyon klassz és meglepően strapabíró pólókat sikerült vásárolni, olyannyira, hogy ugyan hazafelé már nem volt nyitva az üzlet, még póló utánpótlásért Lanciano településre kellett egy kitérőt tenni, hogy az ott nyitva lévő boltban vásároljunk. A kedvenc élelmiszerboltunk a Conad.

Mattinataban az SP Mattinata – Vieste úton elindultunk Vieste irányába, de mivel több kanyar már nem hiányzott erre a napra, így csak a partra mentünk le a hullámok hangját hallgatni és kiélvezni az utolsó estét. A Ristorante La Veranda Mattinata mellett le lehet menni a partra…néztük, ahogy a polipokat próbálják a hideg vízben állva kifogni.

 

Lesétáltunk még a partra a Spiaggia di Piana di Mattinatara.

Másnap reggel már tényleg indultunk, igaz még nem haza, csak Taglio di Po-ba. Ott foglaltunk előző este szállást, hogy a hazafelé vezető úton kicsit megpihenjünk és két részletben tegyük meg. Közben elhaladatunk San Marino mellett is, de már így is várt a tulajdonos, hogy átadja a kulcsokat, úgyhogy nem tettünk kitérőt. Ravennába még bementünk -mint utólag megtudtuk – egy kis büntetést összeszedni. Egyébként meg sem találtuk a városközpontot, csak keringtünk egyet a tilosban. A Po folyó torkolatának vidéke meglepően izgalmas vidéknek tűnt a síkság ellenére. Kiadványokból megtudtuk, hogy például rizst termesztenek itt, bár az utóbbi évek aszályai, az alacsony vízszint rossz hatással volt a termésre. Európa vezető rizstermesztő vidéke még így is, ahol elsősorban az olasz rizottó rizst, az arboriot termesztik. Emellett Rovigo vidéke osztriga tenyésztésre kiváló hely, úgyhogy nem is kell lemenni Pugliába egy jó osztrigáért. Másrészt ami számomra vonzóvá tette a vidéket, azok a kerékpáros útvonalak.

 

A szállás igazán tágas volt és árban nagyon kedvező, főleg, hogy egy éjaszkára egyáltalán odaadták. A hazai ételkészletünk már teljesen kifogyott, úgyhogy egy pizzériát próbáltunk keresni. Bár nem bíztam abban, hogy épp itt fogunk egy finomat enni, mivel bármilyen hihetetlen az olaszoknál még jó pizzát egyszer sem ettünk eddig. Egészen eddig, ugyanis a Pizza & Pasta Al Canton-ban egy hatalmas és eszméletlen klassz pizzát kaptunk, ami az itthoni árakhoz képest még olcsó is volt.

A földszinti nénivel még el is dumcsiztunk, nagyon örült neki, hogy megdicsértük a kertjét, amivel magának és ahogy ő mondta mindenkinek szeretne boldogságot okozni.

A szlovén és olasz utazós csoportokban a Trojanei fánkozó és étterem rendszeresen ajánlásra kerül. Már mi is voltunk itt, és a fánkkal annyira nem, de a mosdóval meg voltunk elégedve. Gondoltuk, hogy ha most nem fánk, akkor legyen egy krémes, ami az itthoni krémeshez képest inkább rémes volt és 4€ azért kissé túlzás is volt érte.

Az autópályán a szokásos vihart, jégestő most megúsztuk és a vártnál korábban haza is értünk sok kalanddal, élménnyel a szívünkben.

garganói hínár befőtt

Mel Gibson film Via Crucis Szenvedély c. film

Sasso CAveoso a lakatlan barlangok

Két megemlítendő dolog így utólag:

– az egyik, hogy olvastam egy csoportban, valakinek ellopták Foggiában a lakókocsiját és kommentben megnyugtatták, hogy ezen miért lepődik meg, mikor köztudott, hogy sokan akik elmennek Foggia környékére autóval már „gyalog” illetve repülővel vagy más tömegközlekedési eszközzel jönnek haza, mert ez a város az autók Bermuda háromszöge. Szerencse, hogy csak utólag olvastam róla.

– a másik, hogy nyár végén egyszer csak jött a postás, és a kezembe nyomott pár levelet, az egyik Olaszországból jött. Gyanús volt, hogy biztos nem valami kedves ismeretlen küldött nekünk üdvözletet…valóban nem, egy közlekedési bírság jött, aztán pár hónappal később még egy. Reméljük, több már nem érkezik.

Cucina povera, olasz sarkantyú

Útvonal: 

8.nap: Mattinata – Monte San Angelo – Madonna delle Grazie – Manfredonia – Mattinata

9.nap: Mattinata – Foggia – Pescara – Ancona – Rimini – Ravenna – Taglio di Po

10.nap: Taglio di Po – Mestre – Gorizia – Ljubljana – Trojane – Tornyiszentmiklós – Siófok