Megint jó szokásunk szerint az indulás előtti napon kezdtük el a tervezést, szervezést, last minute ajánlatokra vadászva. A legnagyobb kihívást az jelentette első lépésben, hogy találjunk egy olyan országot 6-8 órányi autóútra, ahol nem esik 5 napig. (Sikerült olyant találni, ahol végülis csak 2 napig esett, de akkor egész nap.) Találtunk is egy szállást a Garda-tó mellett Olaszországban. Örültünk, milyen szerencsések vagyunk, mert este még le is árazták, így kedvezményesen foglalhattuk le. Az olasz azonban cseles, azt csak utólag közölte, hogy amúgy mindenért még plusz költséget számol fel.

Tulajdonképpen szinte háztól házig autópálya van, ami nem túl izgalmas, de útközben is akad látnivaló annak, aki nem siet minél előbb célba érni (pl.: Maribor, Ljubljanai vár, Postojnai barlang, Velence, Verona, stb.).

Tanulság gyűjtő körútnak is nevezhetjük: 1.) Apa szerint nyáron eszedbe ne jusson odamenni, 2.) a tervezett költségeket szorozd meg 1,5-tel 3.) az olaszoknál semmi sincs ingyen (egy kivétel volt azért) 5.) legyen rengeteg 2 €-s érméd…miért? Mindez a blogból kiderül.

Siófoktól a határátkelőig Apa végig az út minőségét, az M7-est szidta. Néhol egyébként már-már földesúthoz hasonló gödrök vannak benne (van némi remény, hogy javul a helyzet, elkezdtek 1-1 hosszabb szakaszt felújítani, így néhol csak egy sáv járható). Onnan tudod, hogy átértél Szlovéniába, hogy hirtelen már nem zötyög az autó alattad. (Virtuális autópálya matricát az első szlovén benzinkúton lehet venni, Magyarországon nem (a heti díj 15€). Online vásárlásnál mindenféle egyéb költséget felszámolnak.)

Szlovéniában van egy rövidebb szakasz Ljubljana után Goriziáig, ami csak autóútnak minősül, 110-zel lehet haladni, hacsak nincs olyan szél, mint esetünkben, hogy lökdösi össze-vissza az autónkat és a kamionokat. Az út a Vipava-völgyön keresztül vezet, mely Szlovénia leghíresebb bortermelő vidéke. Hangulatos kis falvak találhatóak a dombokon, mint például Vipavski Kriz, ahol egy korábbi alkalommal már jártunk, így most nem álltunk meg, csak egy tankolásra a közelben (1,69€/l a gázolaj).

A szlovén-olasz határátkelőhely Gorizia, de ez tulajdonképpen már csak ilyen láthatatlan határ. Átérve néhány km-en át ingyen élvezhetjük az olasz autópálya meglehetősen újnak kinéző szakaszát, majd jön a kapu, ahol húzunk egy bilétát. Ezen a ponton kezd a nyaralás jelentősen megdrágulni…az olaszoknál az autókázás egy drága mulatság (Villesse – Desenzano del Garda, azaz 265 km-es szakasz, 21,2 € az autópálya díj). A drágaságot fokozza az üzemanyag ára, ami 1,67 – 1,7 €/l a gázolaj esetében, a benzin ennél is drágább. Egészen az autópálya lehajtóig semmi gond nem volt (azt leszámítva, hogy előttünk egy BMW kezdett az autópályán „darabjaira” hullani, egyszer csak 130-nál a hűtőrács lerepült az autóról)….Nem is mi lettünk volna, ha nincs valami gond… az olasz autópálya felhajtónál kapott bilétát a kijáratnál az automata fizetéskor nem ismerte fel. Személyzet sehol, így a mögöttünk haladóktól próbáltunk segítséget kérni sikertelenül. Maradt a help gomb megnyomása, ahol küzdelmek árán, de megértettük, hogy mit kérdez, közben az olaszok türelmesen várakoztak mögöttünk. Bediktáltuk a települést ahol felhajtottunk és így ki tudtuk fizetni a díjat. A hibát valószínűleg az okozta, hogy a bilétán a mágnes csík és a 2 telefon (ami közé beraktam a bilétát) nem éppen szerették egymást. (AZ olasz autópályákon szinte mindig felújítás van és szűkített sávok. Szeretik a beton terelőelemeket, úgyhogy itt hibázási lehetőség nincs, kicsit elvéted az ívet és már neki is mentél.)

 

 

Végre már a célegyenesben, csak a szállást kell megtalálni. Olaszországban bármit megtalálni egy igazi kihívás. A szállás a golfpálya mellett, az Il Ruscello Golf Resortban volt. Tipikus olasz szálláshely, ami az üdülőterületeken jellemző, van egy recepció és egymás mellett kis különálló házak, hozzá medence, itt pluszban volt még grillező, játszótér és egy kis folyó kanyargott a házak előtt. Mondanám, hogy kedves fogadtatásban volt részünk, de a recepciós arcáról azt olvastad le, hogy már csak mi hiányoztunk neki a mai napra. A képek alapján a szállás egy kellemes helynek tűnt…de csak tűnt. Persze, a zord, hideg és esős időjárás is hozzá járult, hogy nem túl jó színben tüntette fel a helyet. Konkrétan a lakásban meg lehetett fagyni, kissé dohos is volt. ….és mert az olaszok semmit nem adnak ingyen, a klímával való fűtésért 0,6 €/kWh számolnak fel, külön kell fizetni a törölközőért, az ágyneműért, de még a mosogatógép tablettáért is, és persze fő a bizalom, úgyhogy 100 € a kaució. Welcome csokiról, vagy borról ne is álmodj, azt csak a Balkánon szokás, Olaszországban örülj, hogy legalább egy tekercs WC papírt kaptál, igaz se szappan, se mosogatószer még pénzért sem jár. Úgyhogy kezdhettünk egy bevásárlással.

 

Bolt legalább minden sarkon van. Nekem a legolaszabb élelmiszerüzlet a Conad, van egyébként még Iper, és az itthon megszokott Aldi, Lidl, stb. A Conadban nem országos, hanem regionális akciók vannak és jó áron be lehet szerezni dolgokat. Olivaolaj, tészták, tonhal konzerv kb. fél áron az itthonihoz képest, a pizzához való liszt negyedébe kerül. Ez nem jelenti azt, hogy bármi más olcsó lenne, inkább csak a tipikusan olasz dolgokra igaz ez.

A 8,5 óra autózás és bevásárlás után egyébként még a legjobb esti program, hogy ágyazz meg magadnak, mert az, hogy fizetsz az ágyneműért nem jelenti azt, hogy megágyaznak. Szóval házimunka, mintha csak otthon lennél. A klímától kb. addig volt csak meleg a szobában, amíg az be volt kapcsolva, úgyhogy maradt az alvás és a reménykedés, hogy másnap sütni fog a nap.

Újabb esős reggelre ébredtünk és 18-19 fokra. Nem erre számítottunk, úgyhogy az újra tervezés eredményeként Padovába indultunk költségtakarékos módon, az autópálya mellett. Az út mentén Manerba del Garda és Verona között számos üzletet, bevásárlóközpontot találni. Jellemzőek a kertészetek, ahol ősrégi olajfákat és hatalmas pálmafákat vehetsz, kert- és lakberendezési üzletek sorakoznak egymás után, de gyakorlatilag ezenkívül is bármit megvehetsz, amire szükséged van és azt is, amire nincs. Itt tényleg mindent lehet kapni, hatalmas színes zsiráfot és 3 méter magas dinoszauruszt is. A tájat egyébként nem csak a bevásárlóközpontok uralják, Verona és Vicenza között a szőlőültetvények, melyeket este itt-ott még égősorral ki is világítanak.

Padova leginkább Páduai Szent Antalról ismert, akit a szegények védőszentjénk tartanak. 1231-ben a város északi részén halt meg, sírja a róla elnevezett bazilikában található. A városba érve azonban semmi jel nem utalt arra, hogy merrefelé kellene keresni a nevezetességet. A táblákon mindenhol csak a Scrovegni Chapel felirat volt olvasható. (Ez a kápolna az olasz festő, Giotto freskósorozatáról híres, mely több mint 700 éves. Még a közeli bevásárlóközpontot is Giottóról nevezték el). Szó szerinte sok mindenen keresztül mentünk, mire a bazilikára végül rá találtunk, közben a padovai afrikai negyedbe is betévedtünk és kb. 100 körforgalomba behajtottunk. Amikor esik és csak esik az eső és látod a térképen, hogy 1,5 km-re van amit keresel, de mégis 13 perc autóval, és megint rossz helyen jöttél ki a körforgalomból és megint egy egyirányú utca és már megint csak távolabb vagy a céltól…akkor kezd elszakadni a cérna. Az utolsó pillanatban – mielőtt feladtuk volna – végre rátaláltunk a bazilikára…már csak egy kihívás maradt, a parkolás. Olaszországban a parkolóhelyért ugyanis küzdelmet kell folytatni. (Parkolás: 5,5 €-t fizettünk kb. 2 óráért, nagy parkoló: Parcheggio Prato della Valle – Piazza Rabin)

A bazilika hatalmas bizánci kupolák és harangtornyok együtteséből áll. Belül hihetetlenül szép és különleges hangulata van, évente kb. 4 millió zarándok látogat el ide. A bejárattól balra indulva találjuk a koporsót, mely Szent Antal maradványait őrzi. Egy kézfertőtlenítés után beállunk a sorba, hogy megérinthessük egy percre a koporsót és kívánjunk valamit. Eközben körben a falakon Szent Antal csodatevéseit bemutató domborművek mellett haladtunk el. A templom végében ismét hosszú sorban várakoztak az emberek, itt lehetett ugyanis az Ereklye Kápolnát megcsodálni. Sok idő nem jut nézelődni, ugyanis a sarkadban lépked a többi zarándok, aki szintén szeretne egy pillantást vetni az ereklyékre. (az angol vagy német nyelvű prospektusból – amit a bejáratnál lehet ingyen elvenni – beazonosíthatjuk, hogy mit látunk a három fülkében.) Megdöbbentő, hogy az egyik ereklyetartóban például Szent Antal épségben maradt nyelve található. 750 évvel a halála után, 1981-ben a testének vizsgálata során vették észre, hogy a hangképző szervei épek maradtak.

A templom ezen részén található egyébként az eredeti koporsó is a 13. századból, amelyben eltemették a szentet, továbbá Szent Antal csuhája is szemrevételezhető. Kifelé a kápolnából egy szerzetes szentképeket osztogat, és ha kedvesen mondjuk, hogy magyarok vagyunk, akkor még a pult alól keres is nekünk olyan szentképet, melynek a hátoldala magyarul van. Kifelé az útirány az árkádos udvaron keresztül vezet.

Meglepetés, hogy valami ingyen van, a bazilikába nincs belépőjegy.

 

A Padováról készült legtöbb fotón a Prato della Valle szerepel. Európa második, míg Olaszország legnagyobb tere, mely 90 ezer négyzetméteres. A teret víz veszi körül, maga a középső rész az Isola Memmia, mely körül 78 szobor sorakozik, olyan személyeket ábrázolnak főként, akik Padovához, illetve annak egyeteméhez köthetőek, pl. Galilei, de II. János Pál pápa szobra is helyet kapott. Minden szombaton a hagyományos padovai piac itt kerül megrendezésre. Mondjuk én jobban örültem volna, ha a teret nem takarja ki a körhinta és a dodgem. A zöldségtől kezdve a zokniig mindent árulnak, még a nagymamának otthonkát is.

A tér sarkában egy bazilikára lettünk figyelmesek, de ez nem a keresett templom, hanem a Szent Jusztina Bazilika, amely a város legrégebbi temploma a 16. századból. A belső tér nincs túl díszítve, viszont az épület hatalmas, a világ kilencedik legnagyobb temploma.

Botanikus kert

A körforgalmak sokszor nem is kör alakúak, hanem szögletes, ovális.

Ami az éttermeket illeti…alapvetően drága, de azért egy olasz pizzára rá szántuk magunkat. Viszont azzal nem számoltunk, hogy itt 18:30-ig egy étterem sincs nyitva. Az olaszok 19:00 után kezdenek el úgy igazán élni, vacsorázni, iszogatni. Van ahol délben nyitva van az étterem, de délután bezár, sziesztát tart, de sok helyen napközben nyitva sincsenek. Igazán jó olasz pizzát találni pedig nehezebb, mint egy sushi-zót, ez utóbbiból ugyanis meglepően sok van mindenfelé. 18:30-kor elértünk egy pizzériáig, ami nyitva volt, ugyan jelezték, hogy a pizzasütést csak 19:00-kor kezdik el, de gondoltuk, megvárjuk. Egy átlagos római (és nem az igazi, nápolyi) pizza volt. (általában 7,5 €-tól kezdődik a pizza, 12-13 € a különlegesebb, a felkapottabb helyeken lehet 15 € is.) A hagyományokra sokat nem adtak, ugyanis volt például garnélarákos-főtt krumplis, és sült krumplis pizza, valamint fehér szószos alapú is. (A legtöbb helyen az asztalokon kint van mindig a grissini, de van ahol chipset kínálnak.) Ugyan ez ingyen van, de tulajdonképpen megfizeted, mivel az étlapon elrejtve van csak feltüntetve, hogy fejenként 2 €-t felszámolnak extra díjként. Talán a legkedveltebb turista ital az Aperol Spritz, második helyen a Campari áll.

Itt Olaszországban nem annyira magától értetődő, hogy az olasz benzinkúton lehet kávét is kapni, azt inkább a nagyobb benzinuktakon, mint az OMV vagy Esso. Az olaszok jobban szeretik a kávézóban lassan elfogyasztani.

Parkolás: kb. 2 €/h mindenhol, Sirmionéban 2,5 €/h. A parkolójegynek számos formája van, vonalkódos, QR kódos és érme. Van ahol előre kell megvenni a jegyet és van ahol utólag kell fizetni. Ez utóbbi némi nehézséget okoz, mert nem fogod érteni a jelmagyarázatot a parkoló automatán, de pár nap és már Te segítesz mindenkinek jegyet venni előtted a sorban 😀

Bolt: már itt sincs vasárnapi boltzár mindenhol. Az üdülőhelyeken vannak nyitva boltok ilyenkor is, de semmi logika nincs benne, hogy mikor melyik van nyitva. A tésztáik olcsók és finomak, még a legolcsóbb saját márkájú is. A Conadnak van sok saját márkájú keksze, és dobozos töltött süteménye. Mi ezeket nagyon szeretjük. Amit nem igazán fogsz találni, mert nem jellemző: sima fehér kenyeret. Itt inkább a ciabatta, és az előre lepirított kenyerek, focaccia a népszerű, minden ami jó száraz és olivaolajba mártogatható. Rengeteg féle liszt kapható, külön pizzához, süteményhez, tésztához. A savanyúságokat nem sima ecetes lében teszik el, hanem pl. borecetben tartósítják, ezzel kicsit különlegesebb ízt adnak neki. Egy érdekesség, az ún. Cremonai mustár, ami nem mustár, hanem gyümölcsök egy pikáns lében eltéve (még nem mertük megkóstolni :D) Sokféle tengeri herkentyű kapható a hűtőpultokban. Sajtokból is nagy a választék. A mini Aperol Soda cuki ajándék, van ízben hasonló, alkoholmentes változata is, mindegyik jó keserű, de megszerettük. Vannak helyi borok, Manerba del Gardában egy sörüzem is található.

A Garda-tó felfedezését a legdélebbi pontján, Peschiera del Gardában kezdtük. A település elrendezése nagyon érdekes, ugyanis a Mincio folyó itt lép ki a Garda-tóból, ennek köszönhetően csatornák és hidak szelik keresztül a települést, akárcsak Velencében. (3 fő parkoló van: a kikötőben a Viale Cordigero, a La Plume étterem mellett és a Piazza Ferdinando Savoianál). Fő nevezetessége a 16.századi erőd, amely az UNESCO világörökség része és körbe öleli az óvárost. Desenzano Garda felől érkezve a kikötőnél lépünk be a városfalon belülre. A zegzugos utcákban kellemes sétát lehet tenni, a téren épp mini kézműves vásár volt. Kisvonat is közlekedik a településen, illetve van egy kisebb domb az erőd falain belül, ahonnan jó a rálátás a településre. (Állítólag van itt is egy gondolás, mint Velencében, de mi nem voltunk elég szemfülesek, nem fedeztük fel.)

 

 

 

 

Innét keleti irányba indultunk tovább a tó körül….és itt következik az a kb. 5 km-es szakasz, ahol aztán mindent pénzt el lehet költeni pillanatok alatt. Itt található ugyanis a Gardaland, Olaszország legnagyobb szórakoztató parkja, már kívülről a kerítésen keresztül is bámulatos, hát még odabent milyen lehet! Hatalmas hullámvasutak húzódnak meg a kerítés mögött és nagyon dizájnos az egész. Viszont a legolcsóbb jegy is 40 €-nál kezdődik, de ehhez még hozzájöhet egy belépő a tengeri akváriumba (Gardaland Sea Life Aquarium), valamint a Lego-témájú aquaparkba (Gardaland Legoland Aquapark) is külön belépő van. Ha picit tovább megyünk, akkor egy rakétakilövő állomás tűnik fel a tájban, ez nem más mint a Movieland, ami részben vidámpark, részben pedig különleges show-kat, filmes jeleneteket lehet megnézni például kaszkadőrökkel. Ha még valakinek mindig maradt pénze, akkor máris ott a Caneva Aquapark, ahol minden maradék Eurót még el lehet költeni. Ezeket leginkább a németek pénztárcájához szabták, ugyanis a Garda-tóhoz leginkább ők látogatnak el. Ahol laktunk, ott is szinte minden vendég német volt. Egyébként itt Olaszországban ha tényleg szeretnél a nyaralás során bemenni a nevezetes helyekre, enni-inni, akkor azzal számolj, hogy legalább annyit még elköltesz, mint amennyibe a teljes szállás került.

 

Mi gyorsan tovább suhantunk, hogy megmaradjon az Eurónk. A következő megálló Lazise volt, mely talán a leghangulatosabb települése a tónak és itt volt a legnagyobb tömeg. A várfalon kívül van egy meglehetősen nagy parkoló, de itt a helyekért meg kellett küzdeni. A legjobb módszernek az tűnt, hogy követed azokat, akik gyalog bejönnek a parkolóba – mert biztosan az autójukhoz mennek – és gyorsan lecsapsz a helyre, de előtte még kioktat egy olasz, hogy azt már ő lefoglalta. Az óvárost itt is várfal veszi körül, de ez sokkal épebb és szebb, mint Peschierában. Egy hosszú sétány húzódik a part mentén, ahol rengeteg árus volt. A legkelendőbb termék valószínűleg a citromfa. Az emberek ott úgy viszik, mint itthon a kertészetből a muskátlit. Nem lehet, hogy Olaszországban jártál és ne vigyél haza egy citromfát, még akkor sem ha Izlandon laksz. A sétány meglehetősen hosszan elnyúlik a part mentén és szép rózsaligetek tarkítják, a távolban már látszik Bardolinóban az óriáskerék, mögötte pedig az egyre magasabb hegyek.

 

 

 

Bardolino volt talán a legkevésbé érdekes és hangulatos település az összes közül. Ha azon vacilláltok, melyik települést hagyjátok ki, akkor ez legyen az. Viszont a helyi bor, amit magáról a településről neveztek el, meglehetősen kellemes volt. A parton van egy boroshordó, melynél lehet fotózkodni. Az egykori várból csak két kapu maradt épen. A sétányon épp bolhapiacot tartottak, mindenféle régiségek között lehetett válogatni. Az óriáskerék viszont egyáltalán nem illett bele a környezetbe.

 

Malcesinében megint a totális parkolási káosz, addigra már délután volt, a szieszta is a vége felé járt és egyre többen nyüzsögtek. Szűkebbnél szűkebb parkolóhelyek, de azért csak bepréseltük az autót. A domb tetőről egy vakítóan fehér Szűz Mária szobor néz le a településre. A háttérben pedig a 2218 m magas Monte Baldo csúcsán  csillogott a hó. Április vége felé még volt havazás és megmaradt egy kevés belőle. Felvonóval fel lehet menni a hegy legtetejéig két részletben – mondanom sem kell, nem kevés pénzért – ,de át kell szállni. Az óvárosban szűk sikátorokon keresztül vezet az út a várig, ahova 6 € a belépő. Igazából a kilátás a lényeg, a vár mellől a túloldalt, Limone sul Garda fölé magasodó hegyeket lehet látni. A tó keleti oldalán már csak néhány kisebb település maradt, majd beértünk Riva del Gardába, a második legnagyobb településére a tónak. Itt egy korábbi alkalommal már jártunk és mivel már esteledett, így nem terveztünk megállni már sehol, másnap úgyis a nyugati oldal volt az úticélunk. Olvastunk már ezen az oldalon húzódó sok-sok alagútról, de igazán hihetetlen volt, hogy sok-sok évvel ezelőtt milyen nagyszerűen létrehozták az utat itt a hegy belsejében. Szinte Riva del Gardától egészen Gargnanóig egy alagútrendszer az egész útszakasz, itt-ott egy település előbukkan az alagutakból kiérve. Összesen 33 alagút található Saló és Riva del Garda között, melyek igen változatosak, néhol a településre a leágazás is az alagútban van, illetve van olyan, ahol észre sem veszed, hogy szép lassan emelkedik az út és az alagútból kiérve egyszer csak meglepődsz milyen magasan megy az út.

Mint kiderült, szerencsénk volt, mert 2 nappal később itt zajlott a Giro d’Italia és lezárták a teljes útszakaszt. Nagy volt már előtte napa készülődés, mosták az utat az alagútban, Salóban pedig a rózsaszín masnikat kötözgették épp a fától kezdve a táblákig mindenre. (Először azt hittük, valakinek az esküvője lesz.)

A világ egyik legjobb kerékpáros csapatának, a Jumbo-Visma Teamnek az egyik autóját is lencsevégre kaptuk.

Gyönyörködtünk hazafelé a naplementében, a Monte Baldo hegycsúcsában, majd este fáradtan, de élményekkel gazdagon a Bardolino bort elfogyasztottuk.

Másnap következett a várva várt nyugati oldal. Elautóztunk újból egészen Riva del Gardáig, ahonnét kb. 3 km -re található Varrone és egy szuper vízesés. Az útleírások jelezték, hogy az esőkabát nagyon ajánlott, nos, igazuk volt. A belépő 7 €/fő, ami a kert és a vízesés megtekintését foglalja magába. A vízesés egy szűk sziklafal között zubog a mélybe. A zuhatagot lentről, és fentről is meg lehet tekinteni. A kert bejáratától nem kell sokat menni és már ott is vagyunk. Tulajdonképpen a barlang is csak annyi, hogy kb. 10-et lépsz és ott vagy a vízesésnél és már jöhetsz is kifelé, viszont ettől függetlenül nagyon klassz. Hatalmas robajjal zubog a mélybe a víz, különböző színekkel megvilágítják és igen, tiszta víz leszel kb. 1 perc alatt.

A kert is nagyon szép, van egy kicsi japán rész is, a zen, fengshui szerint elrendezve. A kertben hatalmas kálák, orchideák, kaktuszok, pálmák és rengeteg kis színes virág található és közben a virágok között a hangszórókból szól a meditatív zene. Sok lépcsőn lehet feljutni a vízesés felső részéhez, ahol megint kapunk egy zuhanyt.

Mindig kell hagyni valamit a következő alkalomra is, pizzéria és a Dadone.

Nagyon érdekes volt látni, hogy az egyes településeknek mennyire más hangulata van.

Lugana bor

 

 

Olasz divat: Minden ami jó színes és csillog. Gyereket sétáltatni is kosztümben mennek.