Cseh-lengyel határokon át

Csehországnak egy kevésbé ismert régiójában jártunk. Felkerestük a cseh királynék városának nevezett Hradec Kralovéban, valamint a legnagyobb cseh síközpontban Janske Laznéban. Novo Mesto nad Metujiban a kastélykertben megcsodáltuk a vlach építészet remekművét, egy különleges fahidat. Megnéztük a Velorex mini autókiállítást, a koponyákból készült kápolnát és Harrachovban megtudhattuk, hogyan készülnek a Pradának az üvegpoharak. A lengyel oldalon egy japán kertbe nyertünk betekintést, illetve egy skanzenben is jártunk, ahol kicsit visszautaztunk az időben.

Miért éppen Csehország, illetve Lengyelország? Hegyek, kastélyok, várak, gyógyfürdők, finom ételek. Az előző lengyel utazásunk során feljegyeztünk néhány látnivalót, amire már nem volt időnk, így most gondoltuk bepótoljuk.

 

Az autópályamatrica árusító helyet még így többedszerre is sikerül eltéveszteni. A szlovák oldalon közvetlenül a határon árulják egy irodában. Itt máris gyűjthetünk ötleteket a prospektusokból a látnivalókról. (A legrövidebb időtartamú, 10 napos matrica 12 Euró.) A cseh határon kicsit megtévesztő, hogy hol is kell matricát vásárolni, a Lanzhot feliratnál kell letérni ás ott már látni egy kis bódét, ahol meg lehet venni. Itt is a legrövidebb 10 napos, ami 20 Euróba kerül.

Hradec Kralové volt az első megállónk, mely települést a cseh királynék városának is neveznek, az Elba és az Orlice folyók találkozásánál fekszik.

IMG_20231014_140610

A városba érve az egykori vízierőmű (neve Hucák) impozáns, szecessziós épülete mellett haladunk el, mely az Elba partjára épült, 1946-ban állították le a működését. Meg lehet tekinteni a történelmi berendezését, ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges (https://cez.cz)

DSC00949Egészen a Fő térre be lehet hajtani, ott sok parkolóhely van. Rögtön szembe tűnik a Városháza, mögötte a Fehér harangtorony, valamint a vörös téglából épült Szentlélek székesegyház. A Fehér harangtorony egyébként nem szembetűnően fehér, már kissé megszürkült, nevét onnan kaptam, hogy az építőanyaga fehér homokkő. 72 méter magas, ahova fel is lehet menni és megcsodálnia várost, valamint szép időben a környező hegyeket. (Októberben karbantartás miatt zárva van, 70 CZK a belépő, van éjszakai és naplemente túra is) Csehország harmadik legnagyobb harangja itt található, van egy üveg modellje is, mely 500 darabból áll és 1 tonna súlyú, 1500 óra alatt készült el.

A fő teret színes, lábas házak veszik körbe, melyek alatt árkád húzódik, kávézók, sörözők találhatóak itt. A tér közepén a barokk stílusú Mária-oszlop, vele szemben a Mária mennybemenetele templom, illetve a modern művészetek múzeuma található.

1766 és 1789 között a porosz fenyegetések miatt erődvárossá alakították Hradec Kralovét. 1866-ban a porosz-osztrák háborúban Hradec Kralové mellett az osztrák sereg megsemmisült. A város német neve nem más, mint Königgrätz. A településtől északnyugatra, Chlumban található a Hadtörténeti Múzeum, mely sajnos hosszú időre bezár, egészen 2026 júniusáig nem látogatható modernizáció miatt.

DSC00960 IMG_20231014_141336

IMG_20231014_140156 IMG_20231014_141200

Az autópálya Brno és Hradec Kralové közt, illetve a lengyel határig még hiányzik, egy kisebb része készült csak el eddig. Az út szép kis falvakon vezet keresztül, mint pl. Litomysl. Az út mellett a nagy szélben a mezőkön sárkányokat eregettek, melyeket meg is lehet vásárolni.

IMG_20231017_112208 DSC00977

Hradec Kralovéból a szállás felé, Janske Laznéba indultunk. A település a Krkonose Nemzeti Park szomszédságában található, mindössze 700 állandó lakossal. A település gyógyvízű forrással is rendelkezik, legnagyobb síközpont Csehországban. 1935-ben ez volt az első intézmény Európában, ahol a gyermekbénulás következményeit gyógyították. Emellett klimatikus gyógyhely is. A gyógyvízre épülően egy teljes fürdő komplexumot alakítottak ki, különböző szolgáltatásokkal. Antigravitációs tréner, melyet a NASA fejlesztett ki, paraffin fürdő. Pezsgőfürdő, szauna, masszázs az Aqua centrumban.

A szállásunk egy 5 emeletes apartmanházban volt (Janske Lazne, Modrokamenná u.). AZ első meglepetés akkor ért bennünket, amikor a lift megérkezett. A szállásadó látta, hogy ijedten nézek, mondta, hogy nem kell aggódni, csak még annyira új, hogy belülről még volt rajta egy habszivacs réteg, ami védte a költözködőktől. Az apartman kényelmes volt, egyetlen hibája volt, amit végül egyáltalán nem sikerült megfejtetnünk, mivel a szállásadó látszólag nem értette a kérdést, vagyis honnan jön a meleg? Radiátor volt, de az ott létünkkor mindig hideg volt, ennek ellenére állandó 24 fok volt a lakásban. Néha jött valahonnan a falból valami fura zaj a szagelszívó környékéről, mintha a gázkazán bekapcsolna, de ennek ellenére sem a padlóból, sem sehonnan nem jött a meleg. Mivel szombat volt, így a többi apartman tulajdonos is csinosítgatta ráérő idejében a lakását. Ami azt jelentette, hogy a 7 órás út után hiába szerettünk volna pihenni, felettünk épp fúrtak.  Mivel itt a főszezon tél, így az ősz közepén szinte alig voltak emberek az utcán, illetve másnapra a 60 lakásos apartman is teljesen kiürült, nem zavart minket senki.

IMG_20231014_180252

IMG_20231015_081954 DSC00973 IMG_20231014_161602

Este lesétáltunk még a városba, ahova egy elég meredek lejtőn lehetett lejutni. A lejtő végén egy szép épület tárult elénk, mely egy régi fürdőépület hangulatát tükrözte. Ennek ellenére ez nem fürdő, hanem a Kolonada kávézó.  Körülötte egy szép park található rengeteg paddal és egy kúttal. A település központjába egyébként behajtani tilos, de mi nem hittünk a tábláknak és bementünk autóval másnap. A Kolonáda épülete mögött egy kőszoborra bukkanhatunk, mely a hegység mesebeli szellemét mintázza meg.

Másnap pénzváltással kezdtük a napot. Már korábbi alkalmakkor próbáltunk bankban pénz váltani sikertelenül, vannak kifejezetten csak pénzváltók, ott érdemes próbálkozni.

Vásárlás: van itt is Lidl, Penny, de a legnépszerűbb az élelmiszerboltok közül errefelé a Kaufland. Csehországban többnyire minden kicsit drágább mint itthon, maximum az épp leárazott termékekből érdemes vásárolni.

A célpontunk Novo Mesto nad Metuji volt. Odafelé a Rozkos víztározó mellett haladtunk el, mely a 8. legnagyobb víztározó az országban, nyáron fürdőzésre alkalmas, vízi sportokra, valamint horgászatra.

IMG_20231015_103809 IMG_20231015_104242

Az óváros fő terére (Husovo namesti) autóval szintén be lehet menni, az egész tér egy parkoló tulajdonképpen, melyet szép, reneszánsz, színes árkádos házak veszik három oldalról körbe, míg a végében egy pártázatos ház uralja a képet. 1501-ben alapították a várost, mely eredetileg faházakból állt, de 25 évvel később egy tűzvészben megsemmisült, így újjá kellett építeni.

DSC01072 DSC01074

A kastély tulajdonlásának története eléggé viharos, mai formáját Josef Barton textilmágnásnak köszönheti, aki 1908-ban vásárolta meg és alakíttatta át. A kert ingyen látogatható, az 1-2. emeletek megtekintésére, valamint a toronyba való feljutáshoz külön-külön lehet jegyet venni.

DSC00984

 

A kert ékessége egy különleges fahíd, mely a vlach népi építészeti stílusban készült. A kastélyban a vízvezeték rendszer, elekrtomos hálózat, valamint még lift is kiépítésre került. A kommunista időkben elkobozták a kastélyt, de megengedték a tulajdonosnak, hogy itt éljen haláláig, 3 szobát bocsátottak az ő és felesége rendelkezésére. A rendszerváltás után a család visszakapta a kastélyt, ma is itt élnek utódjai. A szobrokat valószínűleg kedvelte a tulajdonos, a bejáratnál medve és törpeszobrok fogadnak minket, illetve majd hátul a kertben is láthatunk belőlük néhányat. Parkolójegyet még vasárnap is kell venni.

IMG_20231015_112141 DSC01012 IMG_20231015_112325

DSC01020

A kastély alsó szintjén különböző kiállítások láthatóak, melyek mindenki előtt nyitva állnak, ilyen a Velorex autókiállítás, továbbá volt egy modern festményekből, valamint fotókból álló kiállítás is.

DSC00992 IMG_20231015_111115

Az első autó 1943-ban épült, melyeket 1971-ig gyártottak az akkori csehszlovákiában. A Stransky testvérek eredetileg kerékpárjavítással foglalkoztak. Felmerült bennük a gondolat, hogy a kerékpárok és az autók közti űrt betölthetnék és létrehozhatnának egy háromkerekűt. Először kerékpár alaklatrészekből építették meg, majd mivel azok túl gyengék voltak, motorkerékpár alkatrészek váltottá ki őket. Kb. 16 000 darab készült belőlük. A maximális sebességük 60-80 km/h volt. Bőregérnek is hívták, a karosszériája műbőrből volt, mely legombolható volt. Négykerekű változata is készült később.

IMG_20231015_124258Innen már nincs messze Nachod, ahol szintén egy kastélyt találunk. Még a 13. században épült a város feletti dombon az itt haladó kereskedelmi út és a határ védelmére. A kastély lentről az óvárosból is megközelíthető, a városháza mellett 315 lépcső vezet fel. A középkori várat, 1500-as években alakították át reneszánsz kastéllyá, a 17.-18. században egy olasz család a Piccolominik éltek itt, aki egy itáliai hadvezér volt. Az erődítményt a cseheknek tett szolgálataiért kapta. Később a német Schaumburg-Lippe család élt itt 1945-ig. Vezetett túrával lehet csak megtekinteni a kastélyt. Kétféle túra közül lehet választani: Piccolomini, illetve a Schaumburg-Lippe család életét bemutató tárlatot. Ahogy a legtöbb helyen, az idegenvezetés itt is csak csehül folyik. A várudvarba ingyen be lehet menni, csodás kilátás nyílik fentről az óvárosra. A várfal mellett egy medve lak található, elvileg két barnamedve él itt, de már lehet téli álmot alszanak, nem bújtak elő.

Itt a településem főzik az egyik legjobbnak tartott cseh sört, a Primátort 1872 óta. A sörgyár mellett lehet vásárolni, de elég rövid a nyitvatartása (Metuje folyó túl partján). 1935-ben védették le a 12 fokos barna sört, Nachodsky Primátort. Sörük a World Beer Awards aranyérmét is elnyerte 2010-ben. Évente kb. 120 ezer hektoliter sört főznek, 17 féle sörük van, köztük zöld sör, téli sör is, illetve minden évben néhány limitált kiadású is. (A cseh sörök általában üvegesek, mivel a tradíciókat követték, azonban napjainkban ott is terjed a dobozos változat.)

 

 

 

IMG_20231015_123644 IMG_20231015_125123 IMG_20231015_130336

Nachodtól már csak egy rövid utazás és Lengyelországban vagyunk. Onnan tudni, hogy átértünk a határon,hogy a lengyel oldalon mindenki eszeveszettül tankol, ugyanis amíg a cseheknél 700 Ft-nyi koronába kerül az üzemanyag, addig itt 500 Ft-nyi Zlotyba.

IMG_20231015_161440

Az első lengyel település Kudowa Zdrój, ami szintén gyógyfürdővel büszkélkedhet. A településtől kis kitérővel juthatunk el egy különleges helyre, Czermnába, mégpedig a koponyákból és csontokból készített kápolnába (Kaplica Czaszek).

IMG_20231015_133153 DSC01148

A parkolójegyet a lenti ajándékboltban kell fizetni, a felső ajándékboltban pedig a jegyet lehet megvenni. Csak csoportosan engednek be, amikor úgy látják elég ember összegyűlt már. Egy cseh pap, valamint egy sírásó 1776. és 1794. között tömegsírokból csontokat gyűjtött, szám szerint megközelítőleg 3000 ember csontját, melyekkel a falakat és a kápolna tetejét is díszítette. További 21 ezer ember csontjai a kápolna alatti 4 méter mély kamrában találhatóak. A csontok a harminc éves háború, a sziléziai háborúk, valamint a pestis, kolerajárványok áldozatainak csontjai. A kápolna építőjének, valamint segédjének a koponyája az oltáron található. Két angyal is van a falakon, melyeket valamely tömegsírban találtak. A történetét lengyelül mesélik el, de kapunk angol vagy német nyelvű egyoldalas tájékoztatót, miután németül kioktat a mesélő, hogy tanuljunk meg lengyelül, ha az ő országába megyünk, ő is megtanul németül, ha hozzánk jön Németországba. Utána tájékoztattuk, hogy amúgy magyarok vagyunk. Egy ennél hatalmasabb, de szintén koponyákból épült templom van egyébként Kutna Horában, a cseh oldalon.

Egészen a cseh határ mellett egy skanzent (Skanzen Pstrazna) hoztak létre, nem is akármilyent (belépő 12 ZL). Az út egy kicsit rázós odáig, illetve itt már a térerő is kezd cserben hagyni minket. Szétszórtan állnak a kis házikók a skanzen területén. Az épületekben rengeteg régi használati tárgyat találunk, jól berendezett szobákon keresztül ismerhetjük meg a környék egykor jellegzetes házait, az itt élők életformáját. Az egész skanzen falu egy domb oldalban található, kell hozzá kondíció, hogy a tetejére a szélmalomig feljussunk. Innen csodaszép a kilátás a tájra, az ezüst fenyők csak úgy csillognak a napsütésben a távolban.

IMG_20231015_141127

IMG_20231015_142014 IMG_20231015_141355 IMG_20231015_141408

DSC01245 IMG_20231015_145254

DSC01222 DSC01224

Útközben elhaladni egy játékmúzeum előtt is, de nem volt nyitva (Ruchoma Szopka w Czermnej).

A koponyák és a skanzen után ebédelni, vagy inkább uzsonnázni indultunk (Restauracja Cafe Domek). Kudowa Zdrój központjában a parkolás szinte lehetetlen. A cseh településekkel ellentétben itt sokan voltak még az eső ellenére is. A lengyel ételek finomak, annak ellenére, hogy többnyire egyszerű alapanyagokból állnak, mint káposzta, krumpli és füstölt húsok. A lengyel gasztronómiával már egy korábbi blogbejegyzésben foglalkoztam. Most megkóstoltuk a híres levesüket, a Zureket, illetve gorál sajttal borított húst, valamint rántott húst gombával.

20231015_154300 IMG_20231015_153301 IMG_20231015_154353

Az ételek finomak voltak, de alapvetően itt sem olcsók. A lengyelekkel már korábban is meggyűlt a bajunk a tekintetben, hogy nem beszélnek szinte semmilyen idegennyelven, és nem is erölködnek rajta, hogy megértessék magukat.

A városban a zene több helyen is megjelenik, ugyanis 1962 óta minden évben itt rendezik meg a Moniuszko Fesztivált, Stanislaw Moniuszko tiszteletére, akit a lengyel opera atyjának tartanak. A parkban egy fém zongora, hegedű és hárfa is található, mint a kert dísze. Emellett a járda szélénél a korlátot is hangjegyek ékesítik. A parkban egyébként Moniuszko szobrára is rá lehet bukkanni.

IMG_20231015_161449 IMG_20231015_163136

A fő utca mögött, az ún. fürdő parkban található egy gyógyfürdőre hasonlító épület, melyben kis szuvenír árusok kínálják a portékákat, illetve itt lehet venni, vagyis csapolni gyógyvizet 1,5 – 3 Zlotyért, az ivókutakból. Egy kávézó is működik az épületben.

IMG_20231015_162200 IMG_20231015_162349

Az előtte található park tele van pálmafákkal még így ősszel is, mely kissé oda nem illő. A park egyik végén található a Polónia szanatórium. A kert elég nagy, de mi nem sétáltuk körbe, többek között, mert elkezdett esni az eső és az ég is elég sötét volt.

IMG_20231015_162124

A lengyel-cseh határon hosszú sorokban kígyóztak az autósok a benzinkúton, hogy a jóval olcsóbb lengyel üzemanyagból feltankoljanak. Lengyelországban többnyire zárva vannak a boltok vasárnap, míg a cseh oldalon nincs vasárnapi boltzár.

A szállásra hazafelé már szemerkélő esőben mentünk. Este 6 órára az időjárás előrejelzés havat jósolt Janske Lazneba. A várva várt havazás elmaradt, de a hegy tetején azért egy halvány hólepel keletkezett.

Másnap a Karkonosze-hegység túloldalára terveztünk egy kirándulást, ahol tavasszal már jártunk. Janske Lazne és Dolni Dúl között az út meglehetősen kacskaringós volt, aggódtam is, hogy a romániai kaland után az autó bírni fogja-e? A hegyi szakaszon túl jutva Harrachov felé folytattuk az utunkat. Több látnivaló is van errefelé, mi az üveggyár látogatást választottuk.

IMG_20231016_110733 IMG_20231016_113516

1712 óta működik itt az üveggyár (az egyik legrégebbi, ma is működő a világon), mellette egy üvegmúzeum és egy sörgyár is található. Kb. 30 percenként indul idegenvezetés, ott jártunkkor cseh és német nyelvű idegenvezetés közül lehetett választani, de van angol is (belépő 250 CZK/fő). A túravezetés előtt még megtekintettük a több ezer darabból álló, az üveggyártás korszakait bemutató tárlatot.

Összesen 100-an dolgoznak a gyárban, ebből mindössze 30 fő, aki üvegműves. A túra kb. 45 perces, megnézhetjük egy galériáról az olvasztó kemencéket, melyekben az üvegmasszát 1200 fokra melegítik fel. Minden egyes darabot kézzel készítenek. Az üvegfúvók a masszát hosszú üvegfúvó pipával veszik ki az olvadékot a kemencéből. Vannak a mesterek, akik az üveget megformázzák fából készült formák segítségével. Ezeket a formákat is itt készítik, ezek kb. 1000 üveg elkészítését teszik lehetővé. A bejáratnál egyébként egy fal van ezekből a formákból kirakva.

DSC01340 DSC01314

DSC01315 DSC01316

DSC01317 DSC01325

Az üveget főként az arab országokban, valamint az USA-ban értékesítik, de megmutatták például azt az üveg poharat is, amelyet az olasz divatcégnek, a Pradának készítenek, darabja 50 Euró. Készítenek komplett csillárokat, melyeknek minden egyes darabját egyenként munkálják meg, valamint különböző dísztárgyak is készülnek. Havonta kb. 30.000 darab üveget tudnak legyártani. A galériáról utunkat közvetlenül az üvegfúvók mellett folytattuk. Amikor az üveg elkészül, akkor kb. 500 fokos, így kerül be egy hűtő berendezésbe, ahol 2 óra alatt lassan lehűtik, majd ezután levágják a tetején, kialakítják a poharak „száját”, melyet utána még csiszolni kell.

A körbevezetés végén még megmutatta kísérőnk az eszközöket, mellyel dolgoznak a mesterek, illetve a harrachovi jellegzetes poharat, amelyet csak egyetlen mester tud elkészíteni, ráadásul minden darabnak egyformának kell lennie. A végén a csiszoló műhelyben vethettünk néhány pillantást azokra a korongokra, amelyekkel a végleges formáját, felületét kialakítják az üvegeknek. A gépházat is megtekinthettük, melyben a gépek 1712 óta csak a karbantartások idejére álltak le.

DSC01338 IMG_20231016_122121 IMG_20231016_122313

A séta után lehetőség van a jeggyel egy ingyen italt elfogyasztani a sörözőben vagy a kávézóban. Sört, üdítőt vagy kávét lehet választani. A sör egyébként alkoholmentes, ezt isszák az üzem dolgozói is. Fura látni egy munkahelyet, ahol munkavégzés közben a dolgozók söröznek. Napi 5 pohár sör jár nekik, mint védőital. Egyébként a helyi sörfőzde alkoholtartalmú sörei is megvásárolhatók a pénztár mellett, sőt itt még egy sörfürdő is található. A belépőjeggyel a szomszédos üvegboltban is igénybe lehet venni kedvezményt.

IMG_20231016_124019 IMG_20231016_124947

Harrachov település másik látványossága a „cipőfa”. Ez egy elszáradt fenyőfa, melyre az itt járt túrázók emlékül egy-egy cipőt aggattak. Van itt egy Harrachov felirat is, ahol készíthetünk néhány fotót.

DSC01348 IMG_20231016_130859

Harrachovtól Lengyelország irányába emelkedős, de jó minőségű út van, a határnál pedig már olyan, mintha egy sztráda lenne. Szklarska Poreba tipikus lengyel hegyvidéki kisváros, bazársorral, és jellegzetes házakkal. A központban épp fel volt túrva az út, úgyhogy keringtünk össze-vissza.

IMG_20231016_135503Kötelező és várva várt program volt a Biedronka, azaz katicás bolt. Nem maradhattak el a lengyel csokik, a mini Kabanossy kolbász, a savanyított zeller, a Zurek leves, füstölt makréla, málnaszörp. Visszafelé nem akartunk ugyanazon az úton visszajönni, többek között azért sem, mert féltem, hogy az autó nem bírja majd a hegyet-völgyet.ű

 

 

 

 

 

 

Ezért körbe, a hegyet megkerülve Karpacz irányába indultunk. Mikor tavasszal itt jártunk, kihagytuk a japán kertet. Mivel alig pár kilométerre voltunk tőle, gondoltuk most megnézzük. Az út egyre rosszabb és rosszabb lett, gyakorlatilag földes út volt már a végén. Egyszer csak megpillantottuk a kert kapuját (belépő 45 ZL). A kert magántulajdonban van, télen zárva tart. Az egyik végében egy tea pavilon áll, ahol japán babákat állítottak ki a kirakatában.

20231016_153038 20231016_153345

20231016_153213 20231016_155135

A kert maga nem túl nagy, de szép. Különlegesség a szamuráj öltözékek, melyek egy kis faházban megtekinthetők a kerten belül. A másik épületben mindenféle japán tárgyat, integető macskát lehet vásárolni. Van egy teázó is, ahol lehetett különböző teákat is kóstolni.

20231016_155242 20231016_155349

20231016_154705 20231016_154754

Litomyslra esett a választásunk, ahol egy reneszánsz kastély áll, mely UNESCO világörökségi helyszín. Épp felújítások zajlanak, így nehezen lehetett csak megközelíteni. A 16.századi épület  sgraffitó eljárással készült, itáliai építészek hozták valószínűleg magukkal ezt a technikát. A lényege, hogy több réteg különböző színű festéket visznek fel a falra, majd azt visszakaparják a kívánt réteg szintjéig. Viszonylag olcsó, de munkaigényes technika. (A kastély a nyári szezont kivéve csak szombaton és vasárnap van nyitva, ahogy egyébként a legtöbb kastély és múzeum itt Csehországban.) Cseh nyelvű idegenvezetéssel tekinthető meg kizárólag.

IMG_20231017_100427 IMG_20231017_095625

IMG_20231017_101153 IMG_20231017_101519

A kastély előtti épület a Smetana Múzeum, ugyanis itt született Bedrich Smetana zeneszerző, akit a cseh zene atyjának is tekintenek. Édesapja a kastély egykori sörfőzdéjét vezette. A sörfőzde helyén konferencia központ és szállások kaptak helyet.

IMG_20231017_100901

A várral szemben a piarista templom és kollégium, valamint a regionális múzeum található, mely a város, régió történetét, népviseletét, valamint vannak időszakos kiállítások is. A templomba nem sikerült bemennünk, a múzeumba pedig az idő rövidsége miatt nem is terveztünk ellátogatni. Helyette a templom mögött lévő kolostorkertbe mentünk, ami egyébként nem nagy szám, néhány meztelen szobor van benne.

Rövid megállónk után már nem maradt más hátra, mint megcélozni a szlovák határt és épségben hazaérni. 🙂

Az utazás kb. 7 óra: Siófok – Veszprém – Győr – Pozsony – Brno – Svitavy – Litomysl – Hradec Kralové – Trutnov – Janske Lazné

1.nap: Janske Lazne – Trutnov – Brzice – Chvalkovice – Velky Trebesov – Ceska Skalice – Nove Mesto nad Metuji – Nachod – Kudowa Zdrój – Ceska Skalice – Chvalkovice – Trutnov – Janske Lazne

2.nap: Janske Lazne – Cerny Dúl – Vrchlabi – Vichová nad Jizerou – Harrachov – Szklarska Poreba – Dolny – Górny (Mala Japonia) – Podgórzyn – Milków – Kowary – Kamienná Góra – Lubawka – Zacler – Mladé Buky – Janske Lazne

Hazafelé: Janske Lazne – Trutnov – Hradec Kralové – Litomysl – Svitavy – Brno – Pozsony – Győr – Veszprém – Siófok

Egyéb látnivalók a környéken:

Kategóriák: